A partnerségben hiszünk. Szeretünk nagy energiákkal, az ügyféllel közösen létrehozni valamit, ami hasznos számára, és valódi pozitív változást eredményez.
Abban hiszünk, hogy csak szoros együttműködéssel tudjuk a partnereinket még hatékonyabbá és eredményesebbé tenni.
Sokat ismételt állítás, hogy csak egy dolog állandó a szervezetekben: a változás. Ahhoz, hogy ezzel megbirkózzunk, a szervezeti kultúrára kell hatással lennünk, így érhetjük el a legjobb eredményeket. Mi, a Flow tanácsadói, szakértő támogatást nyújtunk a helyzetelemzéstől kezdve egészen az ügyfelek egyedi törekvéseinek megvalósításáig. Nagyon szeretjük a kihívásokat – akár fejlesztési programok megtervezéséről és megvalósításáról, akár új stratégia kialakításáról van szó.
Változás
Vezetés
Működés
Csapat
Kultúra
Coaching
Értékesítés
Készség
Szakterületeink
Változás
Minden folyamatunk a jövőkép – diagnózis – akciótervezés hármasra épül, a változásvezetés ’hogyan’-jában különbözünk másoktól. Az a célunk, hogy olyan környezetet teremtsünk az ügyfeleknél, ahol flow-ba tudnak kerülni, mert az a tapasztalatunk, hogy az alkotó folyamat közben átélt flow-élmény megmutatkozik az eredményben is. A változások vezetésében tanácsadóként is a Flow-s alapelveknek megfelelően működünk, partnerként dolgozva az ügyféllel. A folyamatokban résztvevő vezetőket a Flow kompetenciarendszer® alapján készítjük fel arra, hogy a további változásokat már saját maguk tudják vezetni.
Vezetés
Nekünk nem elég, ha a résztvevők lelkesek egy program végén! Olyan vezetésfejlesztési programokat tartunk, amelyek után tudatosan használják a tanult menedzsment eszközöket a mindennapi munkájukban. Az a célunk, hogy partnereinknél, velük együttműködve olyan komplex vezetésfejlesztési folyamatokat valósítsunk meg, amelyek hatékonyan támogatják a szervezet üzleti sikerességét. A tréningek mellett az egyéni felkészülés, a terepmunka, a képzés, a műhelymunka és a személyes fejlesztés módszereit és megoldásait kombináljuk. Fejlesztő munkánknak az is célja, hogy a résztvevők a munkájukban is átéljék a flow-élményt, hiszen az az eredményességüket és a jóllétüket is szolgálja.
Működés
Azok a cégek maradnak fenn, és működnek tartósan nyereségesen, amelyek jól szervezettek. Olyan szolgáltatásokat nyújtunk ügyfeleinknek, amelyek segítségével működésüket még tudatosabbá és hatékonyabbá tehetik. A hatékony irányítás alapfeltétele a megfelelő mennyiségű és minőségű információ. Gyors és hatékony megoldást biztosítunk akkor is, ha a folyamatfejlesztésre korlátozott mennyiségű idő és/vagy adat áll a rendelkezésünkre. Kipróbált, kézzelfogható, módszereket alkalmazunk a közös munka során.
Csapat
Jó közösen alkotni, és valamit közösen felépíteni. Évtizedek óta kitartóan gyakoroljuk az együttműködést, ezért tudunk ügyfeleinknek olyan, az együttműködést segítő, fejlesztő, támogató programokat tartani, amelyek megerősítik a személyes kapcsolatokat, ami azután a munkának is új lendületet ad. Nem számít, hogy kis- vagy nagycsoportos csapatépítésről, team-coachingról, együttműködési workshopról vagy have-fun programról van szó, mi előkészítjük, megtervezzük, kialakítjuk, újragondoljuk, átírjuk, áthangoljuk, levezetjük. És mindeközben örömmel gondolkodunk és dolgozunk együtt az ügyféllel és egymással. A végén pedig közösen ünnepeljük meg a sikereket.
Kultúra
A flow-élménynek három alapfeltétele van: a tiszta célok, a folyamatos, azonnali visszajelzés és a képességek és a kihívások dinamikus egyensúlya. Éppen ezért kultúrafejlesztési projektjeink során folyamatosan szem előtt tartjuk és validáljuk a célokat és biztosítjuk a visszajelzés lehetőségét: kommunikálunk, fórumokat teremtünk a beszélgetésre. A képességek és kihívások dinamikus egyensúlyát úgy biztosítjuk, hogy olyan módon és annyit haladunk egyszerre a szervezettel, ami és ahogyan nekik vállalható az adott helyzetben. Mindehhez olyan mérőeszközöket használunk, amelyek pontosan és látványosan mérik fel a szervezet flow-képességét és kultúráját.
Coaching
Egy szervezet akkor tud kiteljesedni, ha a benne élő emberek kiteljesednek. A személyes fejlesztést elsősorban vezetőknek, kulcsembereknek, projektvezetőknek ajánljuk, és testre szabottan, az ügyfél személyiségét, motivációit és képességeit figyelembe véve végezzük. A személyes fejlesztés során úgy segítjük a tanultak beépítését a mindennapokba, hogy rugalmasan és gyakorlatorientáltan igazodunk a folyamat során felmerülő igényekhez és helyzetekhez, hogy létrejöjjön és fenn is maradjon a célul kitűzött viselkedésváltozás. Ügyfeleink így rövid távon jobban kiaknázhatják és erősíthetik a vezető munkatársakban meglévő képességeket, hosszabb távon pedig biztosabban megtarthatják őket a szervezetnél.
Értékesítés
Minden szervezet arra törekszik, hogy nagy értékben és kiszámítható módon érkezzenek a bevételek. Sok évtizednyi értékesítői, értékesítés-menedzsment tapasztalattal és számos iparágban szerzett tréneri-tanácsadói tudással a hátunk mögött abban is támogatjuk a hozzánk forduló szervezeteket, hogy minél több elégedett ügyfelet szerezzenek. Az árazástól a lezárási technikákon és az ösztönzési rendszereken át egészen az értékesítési stratégiákig számtalan témában nyújtunk segítséget, hogy az értékesítők és vezetőik egységes rendszerben végezhessék a munkájukat, és a fejlődni vágyó szervezetek jobb értékesítési eredményeket érhessenek el.
Készség
Mivel nincs két egyforma szervezet, üzleti helyzet vagy munkakör, ezért alkotóműhelyünkből nem kerül ki két egyforma tréning vagy fejlesztési megoldás. Innovatív és élvezetes megoldásokat dolgozunk ki, hogy a programjainkon résztvevők flow-élményt éljenek meg, és megtapasztalják, hogy ebben az állapotban csúcsteljesítményre képesek. Legyen szó akár stresszkezelésről, vezetői készségekről, tárgyalástechnikáról vagy idő- és feladatmenedzsmentről, a kipróbált és biztonságot adó kereteken belül sok teret adunk a kreativitásnak és az újdonságok felfedezésének is annak érdekében, hogy, a közös szervezeti célok megvalósításában inspiráló együttműködésben vehessen részt minden érintett.
Hogyan csináljuk
Személyesen
Blended learning
Online
Webinár, konferencia
Kérjük, add meg elérhetőségeidet, és egy Flow-s hamarosan felveszi veled a kapcsolatot.
Kapcsolódj hozzánk te is!
-
Flow Consulting Kft.
1146 Budapest,
Zichy Géza u. 5.
-
+36 30 096 6934
-
flow@flow.hu
Először azt kérdezik: „Miért csinálod?”
Majd azt: „Hogy csináltad?”