Egyéves a Flow4learning! Ebből az alkalomból már olvashattatok egy interjút az alapítókkal, vezetőkkel. Most ti következtek: megkértük leglelkesebb hallgatóinkat, hogy ők is válaszoljanak néhány kérdésre. Györke-Szilágyi Éva és Hunyadkürti Eszter, a Bilingual Kft. vezetői vállalkoztak erre a feladata – az alábbiakban az ő tapasztalataikról olvashattok. 

Köszönöm, hogy válalltátok a beszélgetést. Kérlek először meséljetek a vállalkozásotokról. Mit kell tudni a Bilingual-ról?

Éva: Mindketten a Bilingual Nonprofit Kft-nél dolgozunk, profilunk az angol-magyar kétnyelvű oktatás. A kétnyelvű család modellje alapján felépülő Bilingual Programban, kollégáink, akik angol anyanyelvű pedagógusok normál rendszerű magyar óvodákban és iskolákban tanítanak, ahol egész nap jelen vannak diákjaink életében. Az angolórákat csak angol nyelven vezetjük, a szaktárgyi órákat pedig a magyar pedagógussal közösen két nyelven. Ennek eredményeképpen a gyerekek a nyolcadik osztály végére különórák nélkül B2, az érettségire pedig C1 szinten ismerik és magabiztosan használják az angol nyelvet. Összesen tizenegy intézményben vagyunk jelen, ebből 4 óvoda, 6 általános iskola és egy középiskola.

Nagyon tetszik a koncepciótok! Feltételezem, hogy oktatással foglalkozó szakemberekként a tanulás is fontos számotokra.

Éva: Igen, Eszter pedagógus, én közgazdászként végeztem, de mindkettőnknek szívügyünk a gyerekek tanítása, és mi is szeretünk tanulni. Pedagóguscsaládban nőttem fel, ahol alapvető volt, hogy tanulni fontos, és a korábbi munkahelyeimen is azt láttam, hogy a folyamatos fejlődés érték.

Eszter: Én pedagógusként valódi hivatástudattal indultam a pályán. Később évekig külföldön dolgoztam nemzetközi és amerikai rendszerű iskolákban, ahol viszonylag hamar, beszippantott az oktatási adminisztráció világa, ez az, amit a legjobban szeretek. A tanulás pedig az életem része.

Melyikőtöknek mi a feladata a vállalkozásban?

Eszter: Operatív vezetőként én fogom össze az iskolákban a program működését a programmenedzserekkel és program koordinátorokkal szorosan együttműködve, a.

Éva: Ügyvezetőként igazából mindennel foglalkozom, ami a cég működésével kapcsolatos.

Hogyan találkoztatok a flow4learninggel, miért épp őket választottátok a tanuláshoz?

Éva: Jellemző a cégünkre, hogy amikor egy-egy új iskola lép be a Bilingual Programba, akkor pár év alatt nagyot növekszünk. Emiatt néhány éve úgy láttuk, hogy át kell alakítanunk a szervezetet. A Flow Alapítványnál pályáztunk nonprofit szervezetek részére nyújtott kedvezményes szervezetfejlesztési szolgáltatásra. Ekkor dolgoztunk együtt egy átfogó szervezetfejlesztési projekten, aminek az eredménye a cégünk jelenlegi felépítése. A folyamat része volt egy vezetői coaching is, amire én akkor nem éreztem késznek magamat, strukturáltabb tudásanyagra volt szükségem, ezért javasolták a flow4learning tréningjeit.

Melyik tanfolyamot választottátok a flow4learning kínálatából, és miért éppen azt?

Éva: Mindketten elvégeztük a Sikeres vezető 1. és 2. kurzusokat és az MBTI kurzust is a szervezetfejlesztők ajánlása alapján.

Eszter: Nekem jó tapasztalatom volt a személyes coachinggal, de ez a strukturáltabb tréning is nagyon bevált. Nagyon tetszett mindkét Sikeres vezető tréningben a modulokra bontott felépítés: ezek más-más területet fedtek le, így jól felépített struktúra mentén tanulhattunk.

Dolgoztatok korábban is vezetőként?

Eszter: Igen, mindketten, de így is nagyon sokat adtak a kurzusok. Az egyik kedvenc eszközünk lett a leadership pipeline, amit a szervezetben több szinten, több területen is jól lehet alkalmazni. A másik leghasznosabb modul számomra a konfliktuskezelés volt: az én-üzenetek, ezek tudatos használata, felépítése számomra újdonságot, aha-élményt jelentett. A harmadik rész pedig a motiváció, ez is nagyon jó volt. A Sikeres vezető 2. képzésben pedig a Shackleton modell teljesen újszerű volt számunkra. Ráadásul a legjobb pillanatban érkezett, hiszen a témája a vezetés zord körülmények között, amit az elmúlt években bizony megtapasztalhattunk.

Éva: Nekem nagyon tetszett a Sikeres vezető 2. a régimódi stílusú videóival, olyan, mintha kicsit belenéztünk volna abba a század eleji időszakba, amikor Shackleton élt. Szeretném kiemelni Sütöri Juditot és Paskuj Ivánt, akik ebben a programban a trénereink voltak – persze a többiek is nagyon jók!

Úgy látom, nagyon erősen megmaradt bennetek ez a képzés. Mennyi ideje végeztétek el?

Eszter: Az első képzést egy éve, a másodikat pedig tavasszal, körülbelül fél éve. Valószínűleg ez a kreatív előadásmód is hozzájárult, hogy ennyire élénken él bennünk. Az is nagyon hasznos a mi esetünkben, hogy ketten végezzük a kurzusokat. Bár nem egyszerre, egy monitor előtt nézzük a videókat, de mindig reflektálunk egymásra és beszélgetünk róla.

Éva: A kollégáink sokszor észreveszik, hogy milyen kurzuson vettünk részt előző este, mert másnap már tudjuk is alkalmazni a gyakorlatban.

Eszter: Abszolút motiváljuk egymást, megkérdezzük, hogy a másik elvégezte-e a házi feladatot, az élő konzultációkat a következő nap megbeszéljük Évával. A videók mellett egyébként ezekből lehetett a legtöbbet tanulni.

Éva: Nekem az is nagyon tetszett, hogy az élő konzultációkon a többi résztvevő is nagyon nyitott és őszinte volt, illetve, hogy külön figyeltek arra, hogy kiscsoportos feladatnál mi Eszterrel ne kerüljünk párba – ez más olyan résztvevőknél is így volt, egy cég kollégái sosem kerültek egy párba vagy csapatba.

A videók és az élő konzultációk mellett a kurzusokhoz munkafüzet is tartozik, ezt használtátok?

Eszter: Igen, nagyon szerettük a munkafüzetet és a hozzá kapcsolódó feladatokat. Ezek megoldása közben tudtam elmélyülni, mélyebben foglalkozni egy-egy problémával vagy saját esettel. Az is előfordult, hogy egy másnapi üzleti megbeszélésen már be tudtuk hozni az előző napi feladat alkalmazását.

Éva: Azt gondolom, hogy ha nem gyakoroltunk volna rögtön éles helyzetekben, akkor sokkal nehezebben tudtuk volna megváltoztatni a viselkedésünket, a szokásainkat. Hiszen egyikünk sem ezt a kommunikációs módszert, konfliktuskezelést tanulta ottthon vagy az iskolában. Mondok egy példát: az én-üzenet gyakorlásakor tanultam, hogy jobban működik, ha nem adok tanácsot. Ezt nekem nagyon nehéz volt megtanulni, korábban ösztönösen tanácsokkal fejeztem be a mondanivalómat.

Ez azt jelenti, hogy berögzült szokásokon is sikerült változtatnotok a kurzus segítségével?

Éva: Tudatosan oda kell figyelnünk rá a mindennapokban is, de igen, sikerült.

Eszter: Szerintem éppen ez a kurzus előnye: mivel kis „falatokban” kapjuk, ezért mindig tudunk épp az adott részre figyelni. Sokszor a mindennapi kommunikációmban is kifejezetten az épp tanult technikára koncentráltam, és így be tudtam gyakorolni. Nemrég elkezdtem ismételni egyes kurzusrészeket, és kiegészíteni a tudásomat.

Kinek ajánljátok ezeket a kurzusokat?

Eszter: Tulajdonképpen bárkinek, nemcsak vezetőknek. A magánéletben is nagyon jól lehet alkalmazni a kurzuson tanultakat, a baráti és családi közegben is.

Éva: Én is azt gondolom, hogy nemcsak vezetőknek ajánlhatók a kurzusok, de az fontos, hogy a jelenlevők felismerjék azokat a helyzeteket, amikor időről időre ők is vezető szerepbe kerülnek. Ha ez a tudatosság megvan, akkor tartom hasznosabbnak ezeket a kurzusokat, szerintem a karrierjük elején állók kevesebbet tudnak kivenni belőlük.

Eszter: Ehhez hozzáfűzném, hogy aki egy ilyen kurzusra jelentkezik, annnak nyitottnak kell lennie az önismeretre, ez mindennek az alapja. Ahogy Éva is mondta, ha erre még nem áll készen valaki, akkor nem lesz számára annyira hasznos a képzés. Ha pedig valaki kevésbé lelkesen, hatékonyan vesz részt benne, az a többiek tanulási élményéből, lehetőségéből is elvesz.

Foglalkoznak az önismerettel is a kurzusok?

Eszter: Igen, az első kurzus ezzel kezdődik: milyen vezető vagyok, milyen visszajelzéseim vannak. Nagyon hasznos volt az önismereti része: milyen vezető vagyok, milyen szeretnék lenni – ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ.

Jó nézni, hogy mennyire lelkesek vagytok ezzel kapcsolatban!

Éva: Igen, ezt a Flownál is tudják rólunk, és azt is, hogy kétnyelvű oktatással foglallkozó vállalkozásként nagyon örülnénk, ha több kurzus lenne elérhető angol nyelven. Kerestünk máshol angol nyelvű kurzusokat, de ilyet nem találtunk. Nagyon egyedülálló, amit összeraktak, és szeretnénk, ha a többi kollégánk is hozzáférhetne.

Van még valami, amit hozzátennétek?

Eszter: Mikor lesz Sikeres vezető 3.?

Ismerkedj meg Te is a Sikeres vezető eszköztárával az ÉLŐ konzultációkat tartalmazó online vezetőképző programjainkkal!

Út a sikerhez  |  Megküzdés a kihívásokkal