fbpx

Egyéves a flow4learning! Ebből az alkalomból készült velünk egy interjú, amit örömmel osztunk meg veletek is.

Frenyo Andrea, Bozsogi Dia és Kékesi Eszter – az arcok a flow4learning mögött, akik most a születésnap alkalmából mesélnek magukról, a munkájukról, arról, hogy mit jelent számukra a Flow – és még sok minden másról.

Honnan jött a flow4learning megalapításának ötlete több, mint egy évvel ezelőtt?

Andrea: Korábban is foglalkoztunk már online képzéseinkel, de ezek csak egy szűkebb körhöz jutottak el. Mi ennél többet szerettünk volna: arra gondoltunk, mennyire jó lenne, ha bárki bárhonnan tudna tanulni a mi videós anyagaink segítségével.

Dia: Amellett, hogy szerettük volna, hogy szélesebb rétegek is elérhessék a programjainkat kiderült, hogy a résztvevőink a vezetőképző programon tanultakat sokszor a magánéletükben is alkalmazzák olyasmikre gondolok itt, mint a konfliktuskezelés vagy mondjuk az időgazdálkodás. Mindezek alapján aztán néhány éve megálmodtam egy online konfliktuskezelő kurzust, amit bárki rugalmasan el tud végezni – ezzel kezdődött.

A flow4learning küldetése: közelebb vinni az emberekhez a tanulást. Azt tűztétek ki célul, hogy a tudás mindenki számára elérhető legyen akár az otthonából, egyszerű online eszközökkel. Miért volt ez fontos nektek?

Andrea: Azért, mert mi is szeretünk így tanulni, volt pozitív tapasztalatunk róla, és ezt az élményt tovább szerettük volna adni másoknak is.

Dia: Személyes küldetésemnek érzem, hogy a szakmám által valami jót adjak a világnak. Ha az emberek jobban tudnak kommunikálni egymással, jobban érzik magukat a bőrükben és boldogabbak, akkor elértem ezt a célomat.

Eszter: A felgyorsult világban a tanulás már nem egy lehetséges plusz, hanem a mindennapjaink része. Ahhoz, hogy akár a munkában, akár a magánéletben lépést tudjunk tartani a fejlődéssel, szükségünk van új ismeretekre. Digitális megoldásokkal gyorsabban és hatékonyabban tudunk reagálni bizonyos helyzetekre, igényekre – azt szerettük volna, hogy mi legyünk az egyik olyan hely, ahol ezek elérhetőek.

Hogyan osztjátok fel egymás között a munkát, kinek mi a szerepe?

Andrea: Szerencsére annyi a feladatunk, hogy mindenkinek jut a fő területén kívül is munka. Úgy tudnám mégis összefoglalni, hogy Dia elsősorban az üzleti és szakmai vezetéssel és a partnereinkkel foglalkozik, míg én a szakmai tartalommal, a termékfejlesztéssel és az online megjelenéssel. Eszter pedig a tanulók támogatója, kapcsolattartó, és az övé minden technikai téma, amiből kismillió akad.

Mire vagytok a legbüszkébbek a flow4learning első évéből?

Dia: Sikerült egy számunkra teljesen új területen létrehoznunk valamit, ami működik, erre nagyon büszke vagyok! Az ügyfeleink hasznosnak találják a programjainkat és elégedettek velük. Nekem ez a legfontosabb.

Eszti: Nagyon sok új dolgot hoztunk létre ebben az évben: új tanulói platformon dolgozunk, elkészült a honlapunk, elindult a webshopunk. Kibővült a kurzusválasztékunk, már 25 képzésünk érhető el. Arra is büszke vagyok, hogy több mint hétszázan tanultak már velünk online! A Sikeres vezető képzés nagy létszámmal fut, évente négyszer is elindítjuk, ez lett a Flow egyik online zászlóshajója.

Tudnátok mesélni emlékezetes sztorit, számotokra különösen kedves visszajelzést vagy más hasonló történetet a platformmal, a kurzusokkal kapcsolatban az elmúlt egy évből?

Dia: Többször előfordult, hogy egy-egy résztvevő már a kurzus közben írt, hogy amit megtanult, azt hogyan próbálta ki az életben, hogyan építette be a mindennapokba. Ez nagyon nagy dolog, azt jelenti, hogy nemcsak elméleti tudást kapott, hanem sikeresen ülteti át azt a gyakorlatba. Az ilyen üzenetek mindig bearanyozzák a napomat!

Eszter: Én is azt szeretem a legjobban, amikor tényleges változásról számolnak be a hallgatók. Többen szokták visszajelezni a Sikeres vezető képzés résztvevői közül, hogy a szemléletmódjuk változik a képzéstől, kimozdítja őket az addigi működésükből. A mindennapokban jól használható tudást kapnak, jobb lesz a helyzetfelismerésük, önismeretük.

Mi a titok? Hogyan valósítjátok meg azt a célt, amit kitűztetek magatok elé: az örömteli, élményszerű tanulást?

Andrea: A kurzusok résztvevői nem csupán előadásokat hallgatnak. Feladatokat is kapnak menet közben, így jobban megértik és gyakorolhatják is a tananyagot. Emellett folyamatosan tartjuk velük a kapcsolatot és igyekszünk fenntartani a motivációt. Akinek elakadása van, az közvetlen támogatást kap, aki pedig nagyon jól halad, az kedvezményeket, így személyessé tesszük az online tanulást.

Min dolgoztok most, mi a következő újítás, terv, célkitűzés?

Andrea: Folyamatosan frissítjük a meglévő tartalmakat és tervezünk újabbakat is. Elkészült a bemutatkozó videónk, és most fejeztünk be egy kurzuskatalógust, amit az ügyfeleink nagyon jól fogadtak – egyszóval nincs megállás.

Eszter: Éppen azon dolgozunk, hogy a céges ügyfeleinknek minél többféle szolgáltatást tudjunk nyújtani. Az online kurzusok mellett ugyanis vannak komplexebb, személyre vagy cégre szabott digitális megoldásaink is. Ebben egy szuper videós segít minket, aki szinte bármilyen ötletet kreatívan képernyőre visz, pillanatok alatt!

Hogyan látjátok hosszabb távon a flow4learning jövőjét, mondjuk 3-5 éves távlatban?

Andrea: Én azt látom magam előtt, hogy ha öt év múlva valaki a Flow nevét hallja, azonnal eszébe jutnak róla a digitális megoldások, és igénybe is veszi ezeket. Szeretnénk egyre több magán vásárlót közvetlenül elérni, és közben a vállalati szektorban is megtartani vagy növelni a szerepünket.

Dia: A cél több emberhez eljutni, olyanokhoz is, akiknek eddig elérhetetlen volt az önfejlesztés, a tréning, a képzés. Az üzleti ügyfelek esetében pedig az Eszter által is említett komplex megoldások népszerűsítésében látom a jövőt.

És kik állnak a flow4learning mögött? Kérlek, pár mondatban meséljetek magatokról.

Andrea: Több mint 20 éve dolgozom tanácsadóként nagy, átfogó vezetőfejlesztési programokban, ehhez folyamatosan keresem és használom az új eszközöket és lehetőségeket. Mivel már felnőtt gyerekeim vannak, abba is belelátok, hogy a következő generáció hogyan tanul, milyen platformokat használ. A munkán kívüli életemben pedig imádok táncolni, egy éve társastáncot is tanulok.

Dia: Pszichológiát tanultam, és a hozzám legközelebb álló téma az együtt dolgozó emberek támogatása: a cél az eredményesebb közös munka úgy, hogy eközben jól is érezzék magukat a csapatban. Kedvenc témáim az önismeret és a kommunikáció. Szabadidőmben imádok utazni és nagy filmrajongó vagyok.

Eszti: A munkám nagy része a tanulókkal, ügyfelekkel való kapcsolattartásból áll: hírleveleket írok, levelezek velük, blogot írok, naprakészen tartom a webshopot. Eredeti végzettségem közgazdász, így pénzügyi előkészítéssel, szerződéskötéssel is foglalkozom. Munka után szeretek feminista és önismereti témájú podcastokat hallgatni, emellett most újra gitározni tanulok.

Végezetül áruljátok el, mit szerettek a legjobban a munkátokban?

Andrea: Nagyon élvezem, hogy állandóan gondolkodni kell, mindig van valami újdonság. Folyamatosan fejlesztünk, és nagyon sok mindent tanulunk menet közben.

Dia: Ez a munka sosem unalmas, folyamatosan új és új ötletek, lehetőségek merülnek fel, ami számomra nagyon inspiráló.

Eszti: Én azt, hogy egy kicsi, de nagyon profi és lelkes csapattal dolgozhatok, jó hangulatban, hibrid munkavégzésben, rugalmas beosztásban. Figyelünk egymásra, sok új ötletet adnak a többiek, ha szükséges, segítjük egymást.

Tökéletes végszó, köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok nektek!

 

Látogass el honlapunkra, és válogass kedvedre kurzusaink között, ha pedig kérdésed van, írj nekünk a hello@flow4learning.hu e-mail címre!

This site is registered on wpml.org as a development site.